RSS

Yowamushi Pedal EXTRA: Az országúti kerékpározás bemutatása

27 máj

Úgy gondoltam, hogy nem ártana egy kis háttéranyag az anime mellé, hogy még inkább tisztában legyetek azzal, ezt a sportágat eszik-e vagy isszák, mert azért még se mindegy. Valamint most már sok minden elhangzott az animében, amihez semmiféle magyarázatot nem írtam, pedig talán nem ártott volna. De most szeretnék egy kis cikkel kedveskedni, amivel remélhetőleg minden egyes ember, egy kicsit még jobban magáénak fogja érezni az animét, esetleg felkeltem az érdeklődést az élőszereplős változatra, és néhanapján odakapcsoltok majd az Eurosport csatornájára is. Én már hosszú évek óta követem figyelemmel a Peloton-t (franciául így hívjuk a főmezőnyt) eseményeit, remélhetőleg ez az animéből is visszaköszön egy kicsit, még se teljesen véletlenül szerettem volna én ezt feliratozni. Mondhatnátok erre mégis, hogy a fenébe érdekelhet egy 4-5 órás közvetítés végignézése az embert?

Peloton

Peloton

Pedig bizony meglehet találni ennek a sportágnak a szépségeit is, igaz nekem szerencsém volt a Sipos János-ifj. Knézy Jenő kommentátor párossal, akik rendkívül szakszerűen, sok információval teletűzdelve, (És itt nem csak a kerékpársportról, miközben gyönyörködünk a tájban, bizony mi minden szükséges információt megkapunk ezzel kapcsolatban, olyannyira, hogy a végén már szó szerint csomagolnék és fedezném fel az egész környéket.) és emellett szerintem a legfontabb a dolog, hogy mindezt szórakoztatóan tették. Az elején talán inkább ezért követtem, utána, ahogy megismertem a mezőnyt, mi hogy működik, magát a sportágat is megszerettem. Sajnos azóta Sipos János elhunyt, Knézy Jenő pedig az Eurosportot hagyta ott, de az új kommentárok se szégyenkezhetnek. Hosszú lett már ez a bevezető, úgyhogy csapjunk is bele a lecsóba.

A kerékpársportnak sok szakága van, ugyanakkor a legrégebben az országúti kerékpársport alakult ki, ami kb. a 19. század végére tehető. Leginkább Európát hódította meg, Franciaország, Olaszország, Spanyolország adják a világ legnagyobb több napos versenyeit, a Benelux államok pedig a világ leghíresebb egynapos versenyeit. Vannak olyan versenyek, amik már több mint 100 éves múltra tekintenek vissza. Ilyen például a Tour de France, amik csak a nagy világháborúk idején nem kerültek megrendezésre, de 1908 óta, már 100 alkalommal megrendezték, 2014-ben megy majd Franciaországba a nagy kavalkád 101. alakalommal.

Párizs-Roubaix híres macskakői

Párizs-Roubaix híres macskakői

  • Leghíresebb egynapos versenyek:

o   Párizs–Roubaix
o   Liège–Bastogne–Liège
o   Gent–Wevelgem
o   Amstel Gold Race
o   Milánó–Sanremo

  • A világ 3 legnagyobb körversenye (mindegyik 3 hetes):

o   Tour de France
o   Giro d’Italia
o   Vuelta Espana

Azt, hogy mégis milyen versenyzési fajták léteznek, szerintem legegyszerűbben úgy tudom elmagyarázni, ha egy nagy három hetes körversenyt követünk végig. Az efféle versenyeken 21 szakasz kerül megrendezésre, két pihenőnappal. Amivel általában kezdünk:

  • Prológ: Ez egy kis bemutatkozás az indulók számára, általában nem több 10 kilométernél, de a legfontosabb, hogy ez egyben egy időfutam vagy csapat időfutam, ahol ennek a specialistái vannak előnyben.
  • Mezőnyverseny: Ebből van a legtöbb egy három hetes körverseny során, hol sík, hol hegyi szakaszok, de az biztos, hogy 150-250 kilométer tekernek le egy ilyen szakasz során, 40-45 km/h-s átlaggal. Ha teljesen sík a szakasz, akkor sokszor az 50-es átlag is összejön a versenyzőknek. A sík szakaszok a sprinterek terepe, a mezőny mindig együtt marad, ugyanakkor pár fős szökések mindig előfordulnak, de ritkán sikerül célba érniük. A hegyi szakaszok, általában, akár több 2000 m feletti hegyből is állhatnak, sokszor hegyi befutóval a végén. Itt a hegyimenőké a főszerep. Ezek a hegyek kategóriákra vannak osztva, vannak 1.2.3.4. kategóriás és Kiemelt kategóriás hegyek. A 3.4 kategóriás hegyek inkább dombhajrák. Fontos megjegyezni, hogy egy hegy sokszor nem attól lesz nehéz, hogy milyen hosszú, vagy milyen meredek, hanem, hogy mekkora sebességgel kezdenek annak neki. Vannak még úgynevezett király etapok, ahol akár 4-5 első és 2. kategóriás hegyre is felkapaszkodnak, leginkább hegyi befutós szakaszvéggel.
  • Időfutam: Az időfutam lényegében egy egyéni versenyszám, mindenkit külön indítanak, külön speciális időfutam kerékpárokkal, illetve aerodinamikus ruházatban és sisakban. Általában 50 km-nél nem szoktak hosszabbak lenni, de ha nagyon sík a terep, e fölé is szoktak menni a távval. Itt aztán tényleg minden a sebességre van kihegyezve, 50 feletti átlagot is tudnak teljesíteni a legjobbak. A versenyzőket, 1-3 percenként szokták indítani. Szoktak rendezni csapat időfutamokat is, amelyeken a 9 fős csapatok együtt indulnak, és váltott vezetéssel próbálnak minél jobb eredményt elérni, ilyenkor az időfutam menők szokták a legtöbb feladatot magukra vállalni. Természetesen itt is létezik hegyi változat, mert miért is ne, nyúzni kell ám a versenyzőket. Az ilyen szakaszok meredek hegyeken kerülnek megrendezésre, 15-35 km-es távnál nem szokott hosszabb lenni, itt mindenki a sztenderd felszerelésében próbálja túlélni a szakaszt.
Időfutamkerékpár

Időfutamkerékpár

A mezőnyverseny típusú szakaszokban a rajt nem rögtön a tényleges rajtnál veszi kezdetét, hisz az általában egy adott település központjában szokott történni. Ezek a tiszteletbeli rajtok azután szoktak véget érni amint kiérnek az országútra, ahol, amikor a zsűrikocsi jelzést ad, a mezőny szépen felveszi a versenytempót és meg se állnak a célig. Ha már szót ejtettünk a zsűrikocsiról, akkor gyorsan meg is jegyzem, hogy egy igazi autó és motoros karaván kíséri a mezőnyt. Az igazgatóság autója, megy a mezőny előtt, utána következik egy neutrál autó, ami egy olyan autó, amelyik bármelyik csapatnak tud segíteni, ha gondban van a versenyzője, de a csapat kísérő autója nincs a közelben. A mezőny után halad egy orvosi kocsi, valamint egy igazgatósági és neutrál autó, utána jönnek a csapatok kísérő autói. Ezek mellett vannak közvetítő motorok, sajtós motorok, neutrál motorok, orvosi motorok, és természetesen a rend őrei se hiányoznak.

Mielőtt tovább mennénk a verseny szabályaival, ismerkedjünk meg a csapatrészekkel. Egy versenyen általában 20-22 csapat vesz részt. Ezek a csapatok, egy 9 fős alakulatot állítanak össze, attól függően, hogy a sprint, vagy éppen a hegyi befutókon szeretnének jeleskedni, amit a legtöbb esetben az első számú ember személye dönt el. Mert, igen, vannak elsőszámú emberek. Az ilyen csapatok nekik vannak alárendelve, őket kell segíteni a lehető legjobb eredmény elérésében. Egy 3 hetes körverseny 21 szakaszból áll, két pihenőnappal.

Autókaraván

Autókaraván

  • Sprinterek: Más néven hajrá, vagy befutó esetében véghajrá, melynek célja, hogy a versenyző maximális erőkifejtéssel, többnyire a nyeregből kiállva, elsőként haladjon át egy adott ponton. Ez lehet akár a célvonal is, de egy verseny távján belül kijelölhetnek részhajrákat is. A sík szakaszok sprintbefutóiban, akár 70 km/h sebességgel is képesek száguldani. Az országúti sprinteknek vannak specialistái, akiknek csapaton belül 2-3 felvezető ember dolgozik. Az erre kijelölt csapattársak a célvonal előtt szélárnyékot nyújtanak a sprinternek, majd az élről folyamatosan kiállva utat engednek neki, ideális esetben a végső győzelem felé. A sprinterek masszív, nagy izomtömeggel rendelkezdő kerékpárosok, akik nem jeleskednek a hegymászásban, annyira nem, hogy ők leginkább a mezőny végén jönnek ilyenkor az úgynevezett „gruppetto”-kban, ahol összegyűlik minden olyan versenyző, akik nem tudnak jeleskedni ezen a terepen és szépen együtt bedöcögnek egy tetemes hátránnyal. Egy 3 hetes körversenyt, nem a sprinterek szoktak nyerni, nekik egy külön pontverseny van kijelölve.
Sprintbefutó

Sprintbefutó

  • Hegyimenők: Az országúti kerékpársport legnagyobb sztárjai, hiszen ők szokták nyerni a 3 hetes körversenyeket. Vagyis, azon hegyimenők, akik az időfutamokban is az élen járnak, mert egy 3 hetes verseny megnyeréséhez ennek a két tényezőnek kell klappolnia. A hegyimenők jellemzően nagyon vékony testalkatúak, kevés izommal a testükön, hogy minél könnyebbek és minél mozgékonyabbak legyenek a hegyeken, ennek hála a sprinthajrákban nem tudnak odaférni a legjobbak közé. Őket is segítik a csapattársak, akik a tempót diktálják a hegyek elején. Ha jól tették a dolgukat, akkor az elsőszámú embereik, sok terhet le tudtak venni.
Kaptatás

Kaptatás

  • Időfutammenők: Vannak külön időfutammenők, akik csak itt tudnak a szakaszgyőzelmekért harcba szállni, külön olimpiai versenyszám, szóval ennek is megvan a megfelelő rangja. A sprinterek itt se nagyon rúgnak labdába, szóval vagy a külön erre specializálódott emberek, vagy azon hegyimenők szokták nyerni, akik itt is rendkívül jól teljesítenek. Fontos feladatuk még egy szakasz közben a tempót diktálni, illetve, a sprintbefutókon a vonatot felvezetni.
  • Vízhordók: Ők azok, akikről már sok szó esett, de külön néven még nem emeltem ki őket. Segítenek szakasz közben az elsőszámú embernek, a sprintbefutókban, a hegyi szakaszokban. Ám szakaszt nyerni, sokszor csak egy célba ért szökéssel van esélyük. Nem szabad azért lebecsülni őket, ha ők nem lennének, egy adott csapat, akármilyen elsőszámú emberrel is rendelkeznek, nem tudna Tour de France-t nyerni, vagy akármilyen egynapos versenyt.

Ha már említettem a szökéseket, akkor írnék is róla pár sort. Szökésről akkor beszélhetünk, amikor egy vagy több versenyző elszakad a mezőnytől, előnyre tesz szert, és így tör a győzelem felé. Csoportos szökés esetén a szökevények egymás szélárnyékát kihasználva váltott vezetéssel haladnak, ez az összmunka csak a célhoz közeledve bomlik fel, amikor a kérdés már az, hogy a szökevények közül ki lesz a győztes. A szökevény csoportban hajtó versenyzők csapattársai eközben a mezőny élére állva próbálják, csökkenti az iramot, vagy ha indokoltnak tűnik, egy-két további csapattárs is megpróbál felzárkózni, de azért azt hozzá kell tenni, hogy az iramlassító törekvések ritkán érik el a céljukat. Ha egy csapatnak több versenyzője is van egy szökevénycsoportban, annál több esély van arra, hogy közülük kerül ki a győztes, hiszen a véghajránál a csapattársak segíthetik egymást. Ugyanakkor, ha a mezőny kontrollálja a szökést, vagyis nem engedik el őket nagyon messzire, nem engednek el hatalmas csoportokat, akkor a legtöbb esetben egyszerűen bedarálják a szökevényeket a szakaszok utolsó harmadában.

Amikről írok még, azok trikók és a pontozások. Rengeteg kategóriában versenyezhetnek a csapatok, ezekre próbálnak is hajtani, hiszen pénzdíjas dolgokról van szó. Minden nagy körversenyen más és más színű trikókat osztogatnak, így például a Giron rózsaszínt kap az összetettben vezető, míg a Vueltán pirosat, a Touron pedig sárgát. Az alábbi trikók a Tour de Franceon kerülnek kiosztásra:

Trikók

A nagy körversenyek összetett trikói

  • Sárga trikó: Az összetettben vezető versenyző viseli, 1919-ben vezették be, színét a támogató autós magazinról kapta.
  • Pöttyös trikó: A hegyi összetettben vezető versenyző viseli, 1975-ben vezették be. A trikó a Poulain Chocolat nevű csokoládégyár színeit viseli (fehér alapon piros pöttyök), akik 1933-ban szponzorálták a hegyek királyát. A hegyi hajrákban megszerzett pontok alapján állapítják meg a sorrendet, azonos pontszám esetén az összetettben elért helyezés dönt.
  • Zöld trikó: A pontversenyben vezető versenyző viseli, 1953-ban vezették be. Pontokat a szakaszok közben a sprinthajrákban és a szakaszok befutóiban lehet gyűjteni. Pontazonosság esetén az összetettben elért helyezés dönt.
  • Fehér trikó: A legjobb 25 év alatti versenyző viseli, eredetileg már 1975-ben bevezették, de 1989 és 1999 között a trikót nem osztották ki, ettől függetlenül az eredményeket rögzítették. 1997 óta hivatalosan Souvenir Fabio Casartelli a díj neve, az 1995-ben életét vesztett versenyző emlékére.
  • Piros rajtszám: A legaktívabb versenyző viseli, minden szakasz végén egy nyolctagú szakmai zsűri dönt róla. A rajtszámot minden nap a rajt előtt adják át a versenyzőnek. A Tour végén kihirdetik az egész körverseny legaktívabb versenyzőjét is, aki a trikóviselőkhöz hasonlóan díjat kap.
  • Sárga rajtszám: A csapatversenyben élen álló csapat tagjai sárga alapon fekete rajtszámot viselnek. A csapatversenyben mindig a csapat első három versenyzőjének idejét veszik alapul, így alakul ki az eredmény. A csapateredményeket 1930 óta tartják nyilván, régebben sárga sapkával különböztették meg az élen állókat, ám a bukósisak kötelező viselésével áttértek a mostani jelölésre.
Tour de france trikók

Tour de france trikók

Az egyes szakaszokon és az összetettben is értékelik a versenyzőket és a csapatokat. Lehet pontokat szerezni. Vannak sík, normál, hegyi szakaszok és időfutamok, az elért helyezésekért kapható pontok a szakasz besorolása alapján változnak. Szakaszonként egy sprinthajrát is kijelölnek (kivéve időfutamokon). A sprinthajrákban szerezhető pontok: 20, 17, 15, 13, 11, 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1

A befutóban szerezhető pontok:

  • Sík szakasz: 45, 35, 30, 26, 22, 20, 18, 16, 14, 12, 10, 8, 6, 4, 2
  • Normál szakasz: 30, 25, 22, 19, 17, 15, 13, 11, 9, 7, 6, 5, 4, 3, 2
  • Hegyi szakasz: 20, 17, 15, 13, 11, 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1
  • Időfutam: 20, 17, 15, 13, 11, 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1

A verseny során elkövetett kisebb szabálytalanságokért pont- és időbüntetést, valamint pénzbírságot is kaphatnak a versenyzők, amelyekről a versenyigazgatóság határoz. A hegyeket az emelkedő hossza és meredeksége szerint 5 kategóriába sorolják a 4. kategóriától a HC (hors catégorie) kiemelt kategóriáig. Hegyi szakaszokon hegyi befutó esetén (HC, 1. vagy 2. kategória) megduplázzák a szerezhető pontokat.

Szerezhető pontok:

  • HC: 25, 20, 16, 14, 12, 10, 8, 6, 4, 2
  • 1. kategória: 10, 8, 6, 4, 2, 1
  • 2. kategória: 5, 3, 2, 1
  • 3. kategória: 2, 1
  • 4. kategória: 1
Hegymenet

Verseny a hófalak között

Reméltem mindent elmondtam, amit akartam, sokszor használtam különböző forrásokat, főleg itt a végén, de a legfontosabb dolgokat saját főből próbáltam leírni és bővíteni. Az utolsó képről pár szóban még szerezném leszögezni, hogy ez a sportág bizony nem teremsportág, tekerni kell hóban, fagyban, esőben, sárban, szélben. Csak rendkívüli időjárásnál szoktak szakaszt rövidíteni vagy törölni. Ha buknak, felállnak, fájó csontokkal, izmokkal, lehorzsolt bőrrel, fogcsikorgatva, de végigtekerik a szakaszt, bizony meg kell szenvedni azért a győzelemért.

“Két féle versenyző van, az egyik tudja, hogy mit csinál az emelkedőn, a másik csinál, amit tud…”
Sipos János

 

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 2014. május 27. kedd hüvelyk Egyéb hírek

 

Szólj Hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: